RBuhl-né:

Azzal kezdődött, hogy előző este a mosodában a 120 kg-os maori hölgyek között (ó, de karcsúnak éreztem ám magam! ?)) sorban állva a mosógépért, megkérdeztem tőlük, hogy mit jelentenek a plakáton a programban lévő kifejezések, vagyis pontosan micsoda mikor lesz. Kiderült, hogy az imádkozás hajnali 5-kor kezdődik, a waka evezés pedig 9-kor. A waka pedig nem verseny, hanem kihozzák a múzeumból a 30 méter hosszú „fő harci kenut”, aztán csatlakozik a kenusorhoz minden új-zélandi terület saját waka-csapata. Próbáltunk ám 5-kor felkelni, de nem sikerült… de azért 9-re kiértünk a strandra, ott már várakozott 5-6 kenu, és sorban érkeztek a többiek, a tömeg ovációja közepette. Aztán beevezett ez az óriási kenu (30 méter egy fából kifaragva), akkor a tömeg tapsviharban tört ki. Az öbölben körbe-körbe keringtek a kenuk, a végére 15-öt számoltam össze (Nándi ragaszkodik hozzá, hogy 16 volt), majd mindegyik kikötött a parton, és egy fősámán-szerű férfi hangosbemondón egy kb. 10 perces imaszerű monológot mondott, amire a tömeg percenként egy emberként mély, mormogó hangon válaszolgatott. Közben az összes kenu minden evezőlapátját felemelték az evezősök. Olyan elementáris ereje volt ennek az egésznek (anélkül, hogy pontosan értettem volna, mit is mondanak), hogy én, aki a tömeg közepén álltam, szó szerint beleborzongtam.

Az ima után a kenuk egyesével elindultak egy híd felé, és az alatt átevezve eltűntek a szemünk elől.  Több olyan kenut is láttunk, amelyik elindult a híd felé, és közben egy –egy sámánasszony kiállt a partra és valami imaszerűt énekelt feléje. Az volt a benyomásom, hogy minden sámánasszony a saját közösségének a kenuját áldja meg.

Végül a tömeg elindult a híd felé, és mi is a tömeggel tartottunk. A túlparton óriási kirakodó vásár vette kezdetét, ettünk félbevágott dinnyét beleöntött vaníliafagyival és Haggit, ami egy maori étel, alufóliába egybe van sütve birkahús, csirkehús, velőscsont, sütőtök, egész krumpli és valami töltelékszerű. Aztán megnéztük a Treaty House-at kívülről, ahol a maorik kiegyeztek az angolokkal 1840-ben, délben megvártuk még az új-zélandi haditengerészet 21 ágyúlövését, visszamentünk a lakóautóhoz és elindultunk Rotourába.

450 km megtétele után este 8 után értünk Rotourába, még annyi energiánk volt, hogy lementünk a tópartra, ott találtunk egy klassz játszóteret, amit a skacok gyorsan birtokba vettek, elvitelre vettünk a Pizza Hut-ban pizzát, amit az autóban megettünk, és úgy döntöttünk, hogy nem állunk neki campinget keresni, maradunk ott a tóparton a parkolóban éjszakára.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://azutacel.blog.hu/api/trackback/id/tr791735973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gejzaaa 2010.02.08. 12:04:14

Ez a kenu eleg impressziv, meg a leiras alapjan is nem semm elmeny lehetett.

Majd ha sikerul teljesen atszoknotok az ottani idozonara javaslom, hogy egyszer napkeltekor keljetek fel - le mernem fogadni, hogy egy ilyen tajon kulonosen dramai tud lenni.
süti beállítások módosítása