Még hogy nyár… reggel zuhogó esőre ébredtünk és látszott, hogy ez nem a szokásos - mindjárt elállok, csak felfrissítem a levegőt - típusú eső. Így aztán a reggeli kötelezők után nekivágtunk a mai penzumunknak. Ma a Haast hágó megmászása után a Fox Gleccsernél lévő kisváros illetve annak is a tengerpartja, Gillespies Beach volt a célállomás.

A Haast hágóról talán annyit érdemes megemlíteni, hogy én még vártam a hágó megmászásának 1-es kettes fokozatban történő leküzdésének szenvedéseit, mikor kiderült, hogy már átjöttünk rajta és szinte lent vagyunk a tengerparton. Hiába no, én az osztrák és a svájci hágókon nevelkedtem :)

Az útról ódákat tudnék zengeni, de alapvetően unalmas és eseménytelen volt. Így aztán du. 2 körül megérkeztünk a Fox Glacier-hez, majd utána 10km kanyargós föld út után legördültünk az akkor még szinte üres DOC (Department of Conservation) campingbe. Utána délutáni szunya az esőben, majd 2 órás kirándulás a skacokkal a közeli lagunába és megnéztünk egy sikertelen aranybányászat kísérletének maradványait. Ez gyakorlatilag 1 óra dzsungelharcos túrát jelentett – a fiúk nagyon élvezték, majd 30 perc tenger parti sétát és a tengerbe ömlő patak mentén újabb 30 perc mászkálás következett.

 

Este vacsi – végre a hazai zacskós leveseket tüntettük el, majd meleg szendvicsekkel és egy üveg Sauvignon Blanc-nal fejeztük be a vacsit. 20:42-kor megnéztük a lemenő napot a tengerbe, majd szunya.

Az óceánpart amúgy tényleg megér egy misét, több km hosszan kavicsos part hatalmas hullámok és a parton korhadt fa maradványok minden felé. Állítólag innen gyönyörű a Mount Cook és a gleccserek látványa, ebből nekünk csak a csúcs kibukkanása jutott a felhők mögül.

Jah és ilyen az igazi nyár :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://azutacel.blog.hu/api/trackback/id/tr131777333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása